"A fényképen mindig két ember van. A fényképész és a néző."
Ansel Adams
Zársebesség, záridő, expozíciós idő
A zársebesség (záridő vagy expozíciós idő) egy alapvető fogalom, amit meg kell tanulni használni, ahhoz, hogy helyesen tudjunk exponálni. A zársebesség használatával hatással lehetünk a fotónk expozíciójára, valamint a fotón megjelenő mozgások érzékeltetésére.
A zársebesség (záridő) beállításával tudjuk meghatározni, hogy a fényképező érzékelőjét mennyi ideig érje a fény. Ebből logikusan következik, hogy hosszabb (nagyobb) záridő több fényt, rövidebb pedig kevesebb fényt enged a fényérzékelőre jutni. Ennek következtében a fotónk sötétebb, vagy világosabb lesz.
A zársebességgel tehát a zár nyitott állapotának idejét határozzuk meg. A zárszerkezet többféle módon működik (erről majd egy későbbi cikkben.)
A zársebességet másodpercben mérjük. A zársebesség lehet a másodperc töred része, ekkor tizedestörttel írjuk. Általában az állítható záridő értékek egy meghatározott számsort alkotnak.
Az 1 érték jelöli az 1 másodpercet, a 30 a harminc másodpercet, az 1/1000 pedig a másodperc egy ezredét. Ezek az értékek duplázódó értékek. Azaz pl. a 4 mp alatt dupla annyi fény jut be, mint 2 mp alatt, de 1/250 mp alatt is dupla annyi, mint 1/500 alatt. (Ezt fontos tudni, mert a rekeszérték beállításánál is hasznunkra lesz.)
1/200 másodperc záridő
1/15 másodperc záridő
1 másodperc záridő
Minél nagyobb az érték, annál hosszabb ideig exponál a gép, annál több fény, és fordítva, minél kisebb, annál kevesebb fény jut be gépbe.
Látjuk tehát, hogy a záridővel a fénykép expozíciójára lehetünk hatással. De mit befolyásolhatunk még vele?
Szintén logikus, hogy hosszabb idő alatt, a mozgásban lévő dolgok nagyobb utat tesznek meg. Tehát ha a fotózandó témánk mozgásban van, akkor minél hosszabb ideig exponálunk, a téma annál jobban elmozdul a fényképező előtt, annál jobban bemozdult, elmosódott lesz. Minél rövidebb ideig exponálunk, annál jobban „megfagyasztjuk” az időt.
Hosszabb záridővel jobban érzékeltetni tudjuk a mozgást, dinamizmust egy fotón.
1 másodperc záridő
1/400 másodperc záridő
Hogyan tudjuk állítani a zársebességet?
A telefonon való beállítás az egyszerűbb, már amennyiben támogatja azt telefonunk. A záridő csúszkát csak el kell húznunk valamelyik irányba. Ez a beállítás elképzelhető, hogy a PRO fotós beállítások között található.
Ha nem találjuk a beállítást, próbáljuk meg a PRO, bővített beállítások között keresni, ha itt sincs, akkor keressünk egy olyan fotós alkalmazást, ami tudja a záridő beállítást.
Fényképezőgéppel már több lehetőségünk van. Különféle Mód-ok között választhatunk. Ezeket a beállításokat vagy a menüben találjuk (egyes fényképezőknél), vagy a Módválasztó tárcsán, ha gépünk rendelkezik ilyennel.
Auto beállítások
Mindent magának állít be a fényképező, nekünk csak az exponáló gombot kell megnyomnunk. Ez a leggyorsabb megoldás, ha azonnal akarunk reagálni egy helyzetre és bízunk a gép beállításaiban, hogy helyesen fog exponálni. Ha az Auto mód nem exponál számunka megfelelő képet, akkor kell a manuális beállításokhoz fordulni.
A mód – Automata mód
A rekeszértéket állíthatjuk manuálisan, a záridőt pedig automatikusan ehhez állítja be a fényképező. Ha a hátérelmosással szeretnénk játszani, elmosottabb, vagy élesebb hátteret akarunk fotózni, de nem akarunk a záridővel foglalkozni, akkor ezt a módot válasszuk.
P mód – Program automatika
Ebben az esetben is a fényképező állítja be automatikusan a záridőt, (és a rekeszt) de ha szükséges, akkor választhatunk más értéket. Ezt a módot akkor érdemes használni, ha gyors pillanatfelvételeket akarunk készíteni és nem szeretnénk lemaradni az adott pillanatról. Az automatikára hagyatkozunk, de ha szükséges egy gyors mozdulattal beletudunk avatkozni és korrigálni.
S mód - Záridő-előválasztás (Tv mód)
Ennél a módnál manuálisan választjuk ki a záridőt, a gép pedig automatikusan beállítja hozzá a rekeszértéket. Hasonló a P módhoz, de itt csak a záridőt tudjuk állítani (a rekeszt a gép állítja, még P esetében azt is módosíthatjuk).
M mód – kézi, vagy manuális mód
Ebben a módban a záridőt, és számos más beállítást tudunk manuálisan beállítani. Figyeljünk, arra, hogy a záridő állításával a többi értéket nem állítja az automatika.
tippek
Találhatunk még Scene (jelenet) választó módot, vagy kis Ikonokkal megkülönböztetett módokat, amelyek egy-egy adott szituációra vannak kihegyezve. Tájkép, éjszakai, tűzijáték, portré, makró stb. Találhatunk még Egyedi felhasználói beállításokat, amiket mi határozhatunk meg (U1, U2 vagy C1, C2 stb. ez márkától függ, hogy van elnevezve).
Fontos tudni, hogy ha hosszabb záridővel fotózunk, akkor nem csak a témánk tud adott idő alatt elmozdulni, hanem mi magunk is a fényképezővel. Ha nem elég stabilan tartjuk a fényképezőt, vagy ha túl hosszú záridőt használunk, akkor nem csak a fotó téma mozgó objektumai, de a stabil képelemek is bemozdulnak, ez pedig már nem esztétikus, hiba. Ezért ügyeljünk, arra, hogy a bemozdulást elkerüljük.
Mit tehetünk ez ellen?
Ha lehet használjunk állványt. Ha van a fényképezőben, vagy az objektívben stabilizátor, akkor használjuk. Valamint találjuk meg azt a záridőt, amit még biztonsággal kitartunk szabad kézzel. Ha ez az idő mondjuk 1/60-ad, akkor ennél hosszabb záridő esetén használjuk a stabilizátort, vagy az állványt.
Ez az érték, amit biztonsággal kitartunk fotósonként változhat, vannak stabilabb kezű emberek, és vannak, akik kevésbé azok. De erre az értékre hatással van az is, hogy milyen gyújtótávolsággal, vagy zoommal fotózunk. Minél jobban zoomolunk, belenagyítunk a képbe, vagy minél nagyobb gyújtótávolságot használunk, annál rövidebb lesz ez az idő. Egy nagyobb gyújtótávolsággal vagy zoommal a kezünk apró rezgései sokkal jobban kijönnek.
Van egy szabály, ami azt mondja, hogy a gyújtótávolság reciprokával, vagy annál rövidebb záridővel fényképezve nem fog bemozdulni a fotónk. Természetesen ez is csak egy általános szabály, ami változhat a fotóstól, a fényképező mozgatásától függően.