"A fényképen mindig két ember van. A fényképész és a néző."
Ansel Adams
Koszos a lencse, objektív - Hogyan tisztítsuk meg?
Banális hiba, de sok esetben belefuthatunk, abba, hogy az objektívünk lencséje nem teljesen tiszta. Véletlenül hozzáérünk az ujjunkkal a lencséhez, poros időben, helyen fotózunk és lerakódik rajta a kosz. Nem kell magyarázni, hogy a lencsén megjelenő porszemek, újlenyomatok és egyéb szennyeződések befolyással vannak a képeinkre. A fényképen megjelenő porszemek apró általában sötét pontokként jelentkeznek, különösen világos felületen szembetűnők.
Bár könnyen eltávolíthatók képfeldolgozó programokkal. De sok időt meg tudunk spórolni, ha nem kell ezzel képfeldolgozáskor pepecselni. Egy nagyobb újjlenyomat, vagy zsíros, maszatos folt a lencsén pedig a kép élességére is hatással lehet.
Talán még könnyebben koszolódnak a telefonok lencséi. Hisz telefonunkat naponta használjuk, ezerszer kézbe vesszük, ide oda letesszük. A kis méretű lencsét pedig egyetlen újjal teljesen le tudjuk fedni, ezáltal teljesen összekenhetjük.
Fotózás előtt mindig ellenőrizzük a lencséket, hogy nem koszosak-e. Amennyiben látunk rajta szennyeződést, távolítsuk el kellő odafigyeléssel, az erre való eszközzel. Tisztításhoz ne használjunk zsebkendőt, ruhadarabjainkat, ha nem muszáj. Ezek az anyagok apró mikrokarcokat hagyhatnak a lencsén.
Mikroszálas törlőkendők
Ehelyett használjunk mikroszálas törlőkendőt, amit zárt helyen tároljunk, hogy ne koszolódjon. Ha olajfoltos szennyeződés van a lencséken, mikroszálas törlőkendőt nedvesítsük be ioncserélt vízzel. Ne használjunk vizet a tisztításra, mert a benne lévő sók karcolhatják az üveget, kiválhat a vízből a só. Nagyobb mennyiség esetén bekerülhet az objektív vagy a fényképezőgép belsejébe, ami komoly gondot okozhat az elektronikában.
Használjunk gumis légfúvókát. Ezt olcsón beszerezhetjük és a kisebb, nagyobb száraz porszemeket könnyen lefújhatjuk velük. Szájjal ne fújjuk az objektívet, mert a szájból olyan anyagok, pl. nyál is kerülhet rájuk, amik tisztítása nehéz, foltot hagy. Télen pedig egy meleg lehelet a hideg objektíven sem túl jó ötlet, másrészt ilyenkor a pára is valószínűleg kicsapódik a lencsékre.
Gumis légfúvóka, pumpa
Ha nem használjuk a fényképező mindenképp tegyük rá az objektívünkre a sapkákat. A fényképező táskánk, tokunk belsejét mindig tartsuk tisztán. Ha beletesszük az objektívet, vagy a fényképezőt akkor is mindig tegyük rájuk a védőkupakokat.
Az objektívek tisztításához használhatunk úgynevezett optika tisztítót. Amelyek aktív szenes szivaccsal vannak ellátva, ami száraz, cseppmentes tisztítást tesz lehetővé.
Optika és szenzor tisztító készlet
tippek
Amennyiben komolyabb szennyeződés található az objektíven, vagy olyan, helyen ahová nem férünk hozzá, mindenképp vigyük szervízbe tisztíttatani.