top of page

Tanulj a hibáidból!

Kezdő fotósként nagyon sok hibát elkövetünk képeink elkészítésekor. Ez egy természetes dolog, hiszen senki sem születik profi fotósnak. Hosszú út vezet odáig, és sokat kell tanulni ahhoz, hogy minél jobbak legyünk. Hibát elkövetni pedig nem baj, ám azokat később nem felismerni már az. Ez a tanulás a legtöbbször a hibák felismeréséből áll. Sokat segít, ha rávilágítanak a hibáinkra, hiszen így azt megtanuljuk és később már tudatosan használjuk. Egy idő után pedig már tudat alatt, szinte ösztönből alkalmazzuk a tanultakat.

Egyetlen fotó sem tökéletes. Mindegyikben találhatunk hibákat. Még ha technikailag egy fotó tökéletes is lenne, akkor is ott van a szubjektív megítélés, hiszen semmi sem tetszik mindenkinek ugyanúgy.

error2

De milyen hibákat is ejthetünk a fotónk elkészítésekor? Vannak, olyan hibák, melyek utólag is könnyen korrigálhatók, vannak, amik nehezebben, több munkával, de szépen javíthatók, s vannak olyanok, melyek utómunkával csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem javíthatók.

Bár utómunkával sokat javíthatunk képeinken, nem szabad abban bízni, hogy majd utólag kihozunk valamit a fotóból. Érdemes tehát odafigyelni már a fotózáskor, hogy minél kevesebb utómunkával, javítással kelljen elérni a kívánt képet. Mindent, amit lehetséges, már a fotózáskor kell megtenni. Ebbe beletartoznak az előkészületek is.

Azok a hibák, melyek utólag nem javíthatóak pedig egyértelműen arra ösztönöznek bennünket, hogy már a kép elkészítésekor odafigyeljünk, legyünk körültekintőek és előrelátóak. Persze nem lehet mindenre felkészülni, nem lehet egy váratlan pillanatot megtervezni. De ha rendelkezünk a megfelelő tudással, akkor annál könnyebben és gyorsabban tudunk a váratlan helyzetekre reagálni.

Vannak olyan témák, helyzetek, pályázatok, amikor csak minimális, vagy semmilyen utómunkát nem engednek, javasolnak. De mindezen kívül, csak a személyes szépérzékünk, elégedettségünk szab határt annak, hogy mit és mennyire szeretnénk utómunkázni.

Törekedjünk a szépségre, egyensúlyra, igényességre. Arra, hogy képeinknek legyen hangulata, mondanivalója, ami megfogja az embert, a nézőt és ami arra készteti, hogy elidőzzön előtte, elgondolkozzon rajta.  

donate button
bottom of page