"A fényképen mindig két ember van. A fényképész és a néző."
Ansel Adams
Életlenség, elmosódás
Az egyik legzavaróbb és leginkább észrevehető hiba egy fotón, ha az életlen, elmosódott. Vagy legalábbis, ha annak fő témája van elmosódva. Természetesen vanna, olyan témák, amikor jól jön, ha a fotó egy részén elmosódás látszódik, hiszen ezzel nagyon jól érzékeltethetjük a dinamikáját a képnek. De még eben az esetben is kell valami éles, nyugvó pont a fotóra.
Az életlenség egy fotón utólag nem vagy csak nagyon kevés sikerrel javítható.
Annak, hogy a kép homályos, vagy bemozdult lesz, több oka is lehet.
A fényképező automatikus, vagy manuális élességállítása nem sikerül. Az automatikus élességállítás már elég fejlett, ahhoz, hogy az esetek legnagyobb részében megtalálja az élességet. De még így is adódnak olyan helyzetek, amikor ez nem sikerül. Ha túl sok zavaró elem van a fotón, ha kevés a fény az élességállításhoz. Ha talál ugyan élességet, csak nem ott ahol mi szeretnénk. Ha manuálisan állítunk élességet, akkor a szemünkre hagyatkozunk, és a kis keresőn, vagy az lcd-n nem biztos, hogy minden esetben látjuk, hogy pont oda került az élesség, ahova szerettük volna.
Bár a téma mozdulatlan volt, a fényképező a kézben elmozdult exponáláskor, valamint a záridő is elég hosszú volt, ezért a kép elmosódott. Ez nem túl esztétikus, és kerülendő fotózáskor. Ezen az elmosódáson már az utómunka sem segít. Az ilyen fotót nem tartsuk meg.
Ennél a képnél nem mozdult be sem a téma, sem a fényképező, és kézből is stabilan ki lehetett tartani, de az élesség nem a témára esett, hanem jóval közelebb, így az egész fotó homályos lett. Ez is kerülendő, az utómunka sem segít sokat.
A kép témája éles lett, nem mozdult be, a háttér kellően mosott, életlen, ami kiemeli a fő témát. Ezen a képen sokkal szebben kivehetők a részletek.
Ha élességet állítottunk, de utána a témánk, vagy akár mi magunk a géppel, elmozdulunk akkor könnyen elmászhat az élesség. Ha megtörtént az élességállítás, de a téma elmozdult, vagy nekünk kellett arrébb mozogni, akkor minden esetben állítsuk újra az élességet. Természetesen a modernebb gépekben már rendkívül jó témakövetés funkció van. Ha van ilyenünk, használjuk.
Ha hosszabb záridőt választunk és a gépünk vagy a téma bemozdul akkor a fotó elmosódott lesz. Minél nagyobb zoom-ot, közelítést használunk, annál könnyebben mozdul be a téma, annál könnyebb elrontani az élességet. Ebben az esetben próbáljunk meg minél stabilabban tartani a gépünket, használjunk állványt, időzítőt, vagy ha lehetőség van rá, csökkentsük a záridőt.
Gyakori hiba, főleg az olcsóbb, gyengébb fényképzők vagy telefonok esetében, hogy az exponáló gomb lenyomása után csak pár pillanattal készül el a kép. Ez a rövidke idő pont elég arra, hogy miután exponáltunk máris elmozdítjuk a gépünket és mire az exponálás ténylegesen megtörténik az már mozgásban van, ami szintén elmosódást fog eredményezni. Ezért az exponáló gomb megnyomása után várjunk egy pár pillanatot és csak ezután mozdítsuk el a fényképezőt.
Miután beállítottuk az élességet, a szél elmozdította a növényt, így a témánk bemozdult és elmosódott lett a végedményt. Kellően alacsony záridővel az elmosódás kisebb mértékű lenne.
A téma és a fényképező sem mozdult be, így nincs elmosódás, viszont az élesség a növény hátsó részére esett, ami nem túl előnyös. Az előtérben kellene lennie az élességnek. Kellően kicsi zárnyílással a teljes téma éles lenne, de a mélységélesség elég kicsi. Előfordul, hogy a téma közelebb van, mint az objektív közelpontja, így oda már nem tud élességet állítani.
tippek
Az élessége a kutya fejére, szemére állítottuk, de mire az exponálás megtörtént, elindult felénk és kiment az éles tartományból. Mivel sem a témakövetés nem volt bekapcsolva, és újra sem lett állítva az élesség, így az a kutya hátán van.
Amennyiben gépünk, vagy objektívünk rendelkezik stabilizátorral, akkor használjuk. Ez jó stabilizátor, sokat segít abban, hogy a záridőt növelni tudjuk.
Vannak esetek, amikor a fotó egészén vagy egy adott részén megjelenő elmosódás jó hatással van a fotónkra. Az elmosódással tudjuk érzékeltetni az idő múlását, vagy a sebesség érzetét, a mozgékonyságot. Egy elmosódott vízesés a mozgásban lévő víztömeget jeleníti meg fotónkon, egy mozgásban lévő versenyautó az elmosódott háttérrel az autó sebességét érzékeltetni számunkra. Tehát a kép témája meghatározza, hogy mennyire megengedett és szükségszerű az elmosódás a fotónkon.