Üdvözlöm, telefonrol töltöttem fel a képeim, elnézést a sok felesleges betűért,nem láttam, hogy mit és hova írok :) Első kismama és igazából első igazi fotozasom eredményét szeretnem véleményeztetni, köszönöm. Szép napot Niki
Köszönöm a fotókat Niki! Egy néhány adatot majd kaphatunk érdekességképen, hogy milyen géppel készültek stb.? (Egyébként valamiért mindig az első képet nagyítja ki, ha a többire lépek is, nem tudtam beállítani én sem..)
Első ilyen jellegű fotózásnak úgy gondolom nem rossz képek, sőt. Látszik, hogy már sok alap dologgal tisztában vagy és/vagy nagyon jó érzéked van hozzá.
A fókusz mindhárom képnél jó helyen van, a kompozíció is majdnem tökéletes, az időpont szintén. Az első két képnél a modellek szépen meg vannak világítva, jó szögbe lettek beállítva. A harmadik fotónál már kicsit sötét az arcok nagy része. Valamelyik irány el kellett volna fordulni, illetve egy derítőlappal vagy softboxal lehetett volna megvilágítani az arcot, vagy egy vakuvillantással. Esetleg utómunkával az árnyékok világosításával tudnánk még rajta javítani.
A kamillamező (talán) és a búzamező hálás téma, barátságos, látványos előteret biztosít a fotóknak. Leginkább az első képen dominál nagyon a virágos rét, amely nem csak az előteret, de a háttér nagy részét is kitölti. A felhőzet egy kicsit lehetett volna látványosabb, hogy szebb legyen az ég. A második kép jobb oldalán azt a kevés felhőt nem komponáltam volna már bele, ha már a többi részen sem látszik a felhő.
Úgy gondolom az arcok kellően látszanak, nincsenek takarásban, nincsenek nagyon elfordulva. Nem néznek a kamerába, érződik a fotókon, hogy egymással vannak elfoglalva, hangolódva.
Talán az első fotón egy kicsivel jobbra komponáltam volna őket, valamint a harmadik fotón is, hogy jobbra tőlük kevesebb legyen az „üres” tér, illetve ne essen annyira a kép széléhez a lány. A második fotón szerintem rendben van, előttük (amelyik irányba néznek) van a nagyobb tér, ahogy kell.
A második képen látszik, hogy a fotó balra dől egy kicsit, bár a srác így áll egyenesben, valószínűleg ő hajolt rá a lányra. De úgy érzem ez a dőlés tudatos volt. Ez elég szubjektív, engem nem zavar, sőt talán ez a kép tetszik a legjobban. Ha adunk a fotónknak egy kis dőlést, akkor az mindig legyen akkora, hogy érezni lehessen rajta, hogy tudatos a döntése a képnek, nem pedig csak nem sikerült egyenesben tartani a fényképezőt. Amit egyébként nagyon könnyen lehet korrigálni.
A fehéregyensúly is rendben van. A már említett derítés valamilyen formáját javasolnám, majd használni, és akkor a második, harmadik képnél is kisebb lenne az arcokon a kontrasztkülönbség a sötét és világos részeken.
Nem tudom, hogy utómunka volt-e a fotókon vagy sem, inkább azt mondom nem. Az első képnél a modellek körül egy nagyon enyhe fehéres aura látszik, és a virágok, valamint a fák a háttérben furán vannak elmosódva, arra gondolok, hogy ennél a képnél volt esetleg utómunka, akár telefonos utómunka.
Erre a néhány dologra érdemes majd a következőkben figyelni, illetve utómunkával néhány apróbb hiba könnyen korrigálható. De, ahogy az elején is írtam, kezdésnek nagyon jó. Még sok-sok fotózást kívánok és várom a későbbiekben is a képeket. Szép fényeket!
Köszönöm szépen 😊 hosszú távú tervem, hogy ezzel foglalkozhassak főállásban, jelenleg még csak hobbi szintű 3 kis lányom miatt. Leginkább az újszülött fotózás érdekel. Az esetek 90%-ban a lányaimon gyakorolok. Egy Nikon D5600-as gépet vásároltam, két objektívvel,egy 18-140 mm VR (ezzel készültek a fotók is) és egy 50/ F1.8 AF-D.
Köszönöm a véleményed, és nagy valosziniseggel fogunk még itt találkozni, nagyon pozitív, hogy ilyen gyors és részletes, építő jellegű válaszokat kap az ember. ☺ Egy kezdőnek mindig jól jön a plusz löket ☺️ minden jót kívánok
A következő három fotót Ágnes küldte nekünk, aki elmondta, hogy nem régen kezdett el fotózni és egy Nikon P900-as géppel készültek a képek.
A képeket kicsi méretben kaptam meg, ezért a minőségét, így nem igazán lehet látni, de mindhárom képen a fő téma, a hajók és a fák is élesek, a fókusz jó helyre került.
Az első kép egy nagyon enyhén jobbra dől. Az expozíció talán egy picit világos, a hajó és a felhőkben néhány részlet kiégés közelében van, de elképzelhető, hogy az eredeti képméretben ez nem gond, csak a kis méret miatt tűnik úgy. Talán egy picit erősnek érzem a kékes színezetet, elég hideg a hangulata, a fehéregyensúlyt egy kicsit sárgásabb, melegebb irányba tolnám és akkor megfelelő lenne. Igazodna a meleg, tengerparti hangulathoz. Ezek az apró dolgok, mind könnyen javíthatóak egy-két kattintással. Egyébként a fókusz jó helyen van, a kompozíció is rendben van, a hajó a kép jobb oldalán és balra megy, tehát előtte van a több tér. Az előtérben lévő is látszik, de szerencsére nem túl domináns, kb a kép 1/3-át foglalja el, a háttérben lévő hegyek és az ég pedig a másik 2/3-ot. Szerencsés volt, hogy az égen ennyire sok formás felhő volt, izgalmasabb, mintha csak simán fehéren, világoskéken üresen ott lett volna, valószínűleg kiégve. A vízfelület sincs kiégve, ami könnyen megtörténhetett volna, mert nagyon erős napsütésben a hatalmas vízfelület nagyon sok fényt ver vissza.
A második képen talán már több a kiégés, a fák levelein és a jobb felső parton, valamint a hajótesten látszik. Kb egy fél-, 1 fényértékkel kellett volna lentebb exponálni. Ha automatán lett lőve, akkor valószínű a gép a nagy, sötét vízfelületre mérte a fényt. Egyébként a kompozíció jó, a fák és a part keretet ad a központi elemnek a víznek és a benne lévő hajónak. Talán az aljából vágnék le egy keveset, hogy ne legyen ilyen sok a keret alul. Szerencsés, hogy nem csak a zöld falevelek voltak, hanem a piros bogyók egy plusz színt adtak a képnek, a leveleknek. Az erősen kék-zöld dominanciát feldobta ezzel.
A harmadik kép, ami kevésbé sikerült jól, túl zsúfolt, A háttérben lévő víz elveszik a fák mögött, viszont a fék se túl érdekesek. Sok helyen bebukott, túl sötét, a bal felső sarokban a felhők viszont már kiégtek. Lehet, hogy távolabbról fotózva sokkal több fával és egy jobban érvényesülő vízzel látványosabb lett volna és jobban megadta volna a táj hangulatát. Esetleg a faágak között bezoomolva a vízben lévő valamilyen érdekes témára, egy hajóra, szigetre, vagy emberekre, aminek a faágak keretet adtak volna. Nem tudom milyen zoom volt használva, de a P900-as bőven el van látva vele, 83-szoros nagyítását nagyon jól ki lehet használni távoli témáknál.
(az általam javasolt apró módosítások a képen)
A nappali tenger, vagy óceánparti fotózásnál rengeteg napfény, világosság áll rendelkezésünkre, így kellően rövid záridőt tudunk használni, ahhoz, hogy képeink ne mozduljanak be, ne legyen elmosottak. Ez jól jöhet egy nagy zoommal rendelkező gép esetében is, hiszen, minél nagyobb nagyítást használunk, annál stabilabban kell tartani a gépet és/vagy annál rövidebb záridőt kell használni, ahhoz, hogy ne legyenek bemozdultak a képeink.
Köszönöm a fotókat, remélem, volt benne hasznos információ. További kellemes fotózást.
Kedves Éva. Köszönöm a képeket. Első ránézésre mindkettő fotó korrekt. Az élesség a helyén van, a témán, az expozíció is helyes. A fehér virágos fotónál a kép témáját a virág jobban kiemelnél azzal, hogy közelebbről fotózom le, vagy ráközelítek. Ezzel a kép nagyobb részét töltené ki a virág, hangsúlyosabb lenne. A háttér kellően elmosott, egy kissé zavaró. Pár lépéssel elmozdulva valamelyik irányba jobb lenne a háttér.A távolabbi fehér virágok és a narancssárga virágok, termések? egy kicsi elvonják a tekintetet. A fotó erős napfényben készülhetett, ettől az árnyékok erősek,a virágon látszik, hogy a világos részek majdnem kiégnek,az árnyékos részek viszont elég sötétek. Egy kora délelőtti, késő délután időpontban fotózva, esetleg amikor nincs ilyen erős napsütés, akkor nem lenne ekkora kontrasztkülönbség a virágon.
A piros muskátli is korrekt expozíció, élesség szempontjából. Talán itt is közelebb kellett volna menni, hogy a fő virágzat hangsúlyosabb legyen. Amennyiben a teljes növényt szeretnénk megmutatni, akkor pedig távolabbról, hogy ne legyenek a virágok csonkolva, mint a kép jobb oldalán és az alján. Ez egy általános nézőpont, ahogy szabad szemmel is látjuk a virágot,fentről lenézve. Egy másik szöget választva, szokatlan nézőpontból érdekesebbé tehetnénk a növényt.
Összegezve korrekt képet, amik a fentebb leírt tanácsokkal még kellemesebbé tehetőek. Csak így tovább!
Üdvözlöm, telefonrol töltöttem fel a képeim, elnézést a sok felesleges betűért,nem láttam, hogy mit és hova írok :) Első kismama és igazából első igazi fotozasom eredményét szeretnem véleményeztetni, köszönöm. Szép napot Niki
ÜUUÜU
ÜUU
A következő három fotót Ágnes küldte nekünk, aki elmondta, hogy nem régen kezdett el fotózni és egy Nikon P900-as géppel készültek a képek.
A képeket kicsi méretben kaptam meg, ezért a minőségét, így nem igazán lehet látni, de mindhárom képen a fő téma, a hajók és a fák is élesek, a fókusz jó helyre került.
Az első kép egy nagyon enyhén jobbra dől. Az expozíció talán egy picit világos, a hajó és a felhőkben néhány részlet kiégés közelében van, de elképzelhető, hogy az eredeti képméretben ez nem gond, csak a kis méret miatt tűnik úgy. Talán egy picit erősnek érzem a kékes színezetet, elég hideg a hangulata, a fehéregyensúlyt egy kicsit sárgásabb, melegebb irányba tolnám és akkor megfelelő lenne. Igazodna a meleg, tengerparti hangulathoz. Ezek az apró dolgok, mind könnyen javíthatóak egy-két kattintással. Egyébként a fókusz jó helyen van, a kompozíció is rendben van, a hajó a kép jobb oldalán és balra megy, tehát előtte van a több tér. Az előtérben lévő is látszik, de szerencsére nem túl domináns, kb a kép 1/3-át foglalja el, a háttérben lévő hegyek és az ég pedig a másik 2/3-ot. Szerencsés volt, hogy az égen ennyire sok formás felhő volt, izgalmasabb, mintha csak simán fehéren, világoskéken üresen ott lett volna, valószínűleg kiégve. A vízfelület sincs kiégve, ami könnyen megtörténhetett volna, mert nagyon erős napsütésben a hatalmas vízfelület nagyon sok fényt ver vissza.
A második képen talán már több a kiégés, a fák levelein és a jobb felső parton, valamint a hajótesten látszik. Kb egy fél-, 1 fényértékkel kellett volna lentebb exponálni. Ha automatán lett lőve, akkor valószínű a gép a nagy, sötét vízfelületre mérte a fényt. Egyébként a kompozíció jó, a fák és a part keretet ad a központi elemnek a víznek és a benne lévő hajónak. Talán az aljából vágnék le egy keveset, hogy ne legyen ilyen sok a keret alul. Szerencsés, hogy nem csak a zöld falevelek voltak, hanem a piros bogyók egy plusz színt adtak a képnek, a leveleknek. Az erősen kék-zöld dominanciát feldobta ezzel.
A harmadik kép, ami kevésbé sikerült jól, túl zsúfolt, A háttérben lévő víz elveszik a fák mögött, viszont a fék se túl érdekesek. Sok helyen bebukott, túl sötét, a bal felső sarokban a felhők viszont már kiégtek. Lehet, hogy távolabbról fotózva sokkal több fával és egy jobban érvényesülő vízzel látványosabb lett volna és jobban megadta volna a táj hangulatát. Esetleg a faágak között bezoomolva a vízben lévő valamilyen érdekes témára, egy hajóra, szigetre, vagy emberekre, aminek a faágak keretet adtak volna. Nem tudom milyen zoom volt használva, de a P900-as bőven el van látva vele, 83-szoros nagyítását nagyon jól ki lehet használni távoli témáknál.
A nappali tenger, vagy óceánparti fotózásnál rengeteg napfény, világosság áll rendelkezésünkre, így kellően rövid záridőt tudunk használni, ahhoz, hogy képeink ne mozduljanak be, ne legyen elmosottak. Ez jól jöhet egy nagy zoommal rendelkező gép esetében is, hiszen, minél nagyobb nagyítást használunk, annál stabilabban kell tartani a gépet és/vagy annál rövidebb záridőt kell használni, ahhoz, hogy ne legyenek bemozdultak a képeink.
Köszönöm a fotókat, remélem, volt benne hasznos információ. További kellemes fotózást.
Két képem szép virágaimról. Kérhetek véleményt, hogy tudom még szebben lefotózni őket? Köszönöm Éva